A bolgár kárpitról álmodozunk. Szimbólumtár | Digitális Tankönyvtár

Nem is tudom pontosan megmondani, mikor költöztek ide. Annak idején nem igazán foglalkoztak vele az emberek, hogy ki honnan jött, mint jött.

Van valami olyan jellegük az itt lakóknak, ami miatt azt lehet mondani, hogy „mi óbudaiak vagyunk”.

Édesapám Hidegkúton született, ezért lettünk Hidegkutiak. Miután vitéz volt, megválaszthatta a vezetéknevét. Azelőtt ugyanis Dvorniknak hívták. Óbuda sváb, braunhaxler terület volt, az iskolatársaim között is akadtak braunhaxler gyerekek.

Szimbólumtár

Egy földszintes házban laktunk a Bécsi út A Margit Kórházban születtem, a Vörösvári útra jártam iskolába.

Az Óbudától Firenzéig című életrajzi könyvéből megtudjuk, hogy a gyermekkori focimeccsek első színhelye a Schmidt-kastély kertje volt. Titokzatos épületnek írja le a mai Kiscelli Múzeumot: mennyire volt más, mint napjainkban? A Schmidt-kastély nem úgy nézett ki, mint manapság. A parkban fák és bokrok álltak mindenütt.

Nemrég jártam arrafelé, és láttam, hogy a bokrokat már jórészt kivágták. Akkoriban belépődíjat kellett fizetni, amire nekünk, gyerekeknek nem volt pénzünk, így átmásztunk a kerítésen, és ha jött az őr, gyorsan átfutottunk egy másik területre. Bizonyára ez lehetett a híres Bajzám. Merrefelé kellene indulnom, ha ma a bolgár kárpitról álmodozunk Apró házak álltak itt, de voltak köztük beépítetlen területek is.

Nem tudom, miért lett Bajzám a grund neve, mi, óbudai gyerekek így hívtuk. Maga a terület kétszer akkora volt, mint egy kézilabdapálya, és két részből állott: az egyiken játszottak a nagyok, tehát az idősebb korosztály, a másikon mi, gyerekek. Óriási meccsek voltak!

Aztán később az utcameccsek helyszíne a Flórián tér környéke lett, ahol most a tűzoltóság, a piac, meg egy városi ház található. Ez a terület akkoriban üresen állt. Sok kis pályát alakítottunk ki, és különböző korosztályi csoportokba rendeződve kergettük a rongylabdát.

Rengeteg jó játékos került ki innen. Szabadok voltunk, nem parancsolt senki! Ez az óriási terület évente egyszer cirkuszoknak, búcsúknak adott helyet.

Édesapám egy alkalommal labdát vett nekem a búcsúban, de kikapta egy gyerek a hónom alól, és elszaladt vele. Egyszer lett volna rendes futball-labdám, azt is ellopták! Tele volt a tér mutatványosokkal, üzletekkel. Hétvégeken fabódékat építettek, és azokban árusították a környéki kis településekből hozott árukat.

Beregszászi szegénység.

Ott lehetett szombat-vasárnap megvásárolni mindent: tejet, tejfölt, sajtot, túrót, retket, salátát… Egész Óbuda központja lett, s megvolt minden lehetőség arra, hogy ott játsszunk. Mindez talán el sem képzelhető ma már erről a tízemeletes házakkal sűrűn beépített területről. Honnan ered a Gacek becenév?

Mindenkinek volt valami beceneve, nem tudom, én miért lettem pont Gacek, nem is tudom, hogy mit jelent, de a srácok mindig így szólítottak. A múltkor itthon járt az egyik gyermekkori barátom, aki most Kanadában él. Szép idők voltak, elmondhatatlanul szép idők… Ebben az időben még minden sportolónak volt polgári foglalkozása.

Bejegyzés navigáció

Önt milyen pályára szánták? A Guttmann és Feketénél tanultam, ami egy világhírű harisnyagyár volt Óbudán. Tizennégy-tizenöt éves voltam, amikor oda kerültem, megtanultam a a bolgár kárpitról álmodozunk, és nagyon jól kerestem. Szép munka volt. Automatikus gépekkel dolgoztunk, melyek egyszerre húsz harisnyát állítottak elő. Csak akkor kellett megállítani, ha valami baj volt. Hetente hatvan pengőt kerestem! Az Önről szóló kötet tanúsága alapján a földszintes házakkal együtt egy jellegzetes gyümölcsfa is eltűnt Óbudáról… Valóban, gyermekkoromban mindenfelé eperfa állt a kertekben.

A Vörösvári úton óriási nagy szemű eprek értek a fákon. Vagy fölmásztunk érte, vagy összeszedtük a hullott gyümölcsöt, lemostuk és megettük. Nagyon finom volt!

Minden házhoz tartozott egy kis udvar, a házak hátrébb, a kert végében álltak. A kapuk nyitva voltak, bárki bemehetett, bár figyelni kellett, hogy a tulajdonos meg ne lásson. Beszaladtunk, szedtünk pár epret, és már futottunk is ki.

De akár csak a Vörösvári úton is össze tudta szedni az ember a napi gyümölcs fejadagját. Kíváncsi lennék, mire emlékszik legszívesebben abból a rég elmerült óbudai világból, és maradt-e belőle bármi, amit Ön még manapság is megtalál? Tisztán emlékszem, hogy a Vörösvári úton egyetlen kétemeletes épület volt, a gyógyszertár.

A péknek meg a hentesnek egyemeletes háza volt: lenn az üzlethelyiség, az emeleten pedig a lakás. A többi viszont mind földszintes ház volt. Az ember végigjárta a kis utcákat, és látta, hogy az ott lakók nyugodtan, boldogan éltek, barátok voltak, összejártak. És ha már említettem a péket, és azt kérdezte, maradt-e valami a régi világból, elmesélek egy történetet. Ezelőtt tíz-tizenkét éve szóltak az ismerőseim, hogy van egy pék kint a Pomázi úton, a vasúti sínek előtt, aki nagyon jó kenyeret süt.

1. Szimbólumtár | Digitális Tankönyvtár
2. Istennek hála, megvolt az ebéd; Meg is kötözködénk, s most mit tegyünk?
3. connectagram/words at main · gottcode/connectagram · GitHub
4. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ÁLOM ÉS ÓLOM
5. Valami csendesség van ma a világban, kenetteljes, mély komolyság és bibliai egyszerűség, s láthatom azt, amit köznapokon oly sokszor keresek és sohasem találok: az életet.
6. VAJDA JÁNOS ÖSSZES KÖLTEMÉNYE
7. Kreisz Ildikó, Szerző | Óbudai Anziksz

Kimentem egyik nap kenyeret venni, erre azt mondja a pék: Nem ismer meg, mi? Hát, mondom, honnan ismerném? A bolgár kárpitról álmodozunk ő: hajdanán mi a Vörösvári úton dolgoztunk, és maga nagyon sokat járt hozzánk még kisgyerekként. Fantasztikus, hogy hatvan év után találkozom ugyanazzal a pékkel, akihez gyerekkoromban is jártam kenyérért. Ez hihetetlen! És ugyanolyan jó kenyeret sütött, mint akkoriban.

Sorban álltak az emberek, pedig messze, a városon kívül volt. Hála Istennek, sok gyermekkori barátommal is összefutok: ők maradtak velem hírmondónak a régi világból.

Kérem, ossza meg velünk néhány iskolai emlékét! A Kórház utcába jártam polgáriba, az osztályfőnököm egy kis, púpos ember volt.

Egyszer kimentünk a Rómaira tanulmányi útra, végignéztük Aquincumot. Tizenhárom-tizennégy éves voltam, s ebben a korban már kicsikét gondolkodik, könyveket olvas az ember. Rácsodálkoztam, hogy a régi rómaiaknál micsoda építkezések lehettek, hogy ezek a romok még mindig megvannak.

És milyen csodálatosak! Megnéztük az Amfiteátrumot, s én elképzeltem, hogy engedhették be az oroszlánokat. Utána elmentünk a gázgyári pályára játszani. Inkább a kézilabda dívott abban az időben, a futballt nem nagyon kedvelték, nem tudni, miért.